B.A.Tár. azaz Baranyai Anime Társulat
A BATár 2007. szeptember 8-án alakult meg, 8 alapítótaggal, anime/manga/japán klubként. A létszámunk lassan de biztosan emelkedett a toborzásnak köszönhetően, majd miután tudomást szereztünk a PAF (Pécsi Anime Fanclub) működéséről, felhagytunk a tagszerzéssel, mivel ők előbb megalakultak és sokkal szervezettebbek.
Ezután a létszámunk hol csökkent, hol nőtt, a tagok jöttek mentek, majd megmaradt egy mag, az alapítók és új tagok egy részéből. Jelenlegi létszámunk 10 fő, elsősorban családi és baráti alapon.
A 2008-as Sakuraconon a csoportos performance fellépői közt a BATár is szerepelt első előadásával, a hazánkban még nem túlzottan népszerű One Pieceből. A győri NyaConon szintén megjelent cosplay csapatunk, igaz ezúttal a színpadot nem támadtuk be, csak új jelmezekkel folytattuk a One Piece itthoni népszerűsítését.
Nem sokkal ez után, az egyik aktuális találkozónkat követően született meg az ötlet, hogy a BATár-t véglegesen átalakítjuk Cosplay csapattá.
Azóta több sikeres előadást, jelöléseket, díjakat tudhatunk magunk mögött.
Bár a csapat elsősorban a performance(előadás) kategóriában van otthon, a 2009-es Nyári conon indultunk craftmanship(jelmezkészítés) kategóriában is.

|